Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Rólunk

Az immár 30 éves múltra visszatekintő Harmat Kiadónak a kezdetektől az volt a célja, hogy a kereszténység központi igazságait színvonalas módon, igényesen, de egyben olvasmányosan tudja képviselni, ragaszkodva az eredetiséghez, ugyanakkor figyelembe véve korunk sajátosságait is.

Céljaink ma is ugyanezek, de azóta sok körülmény változott. Míg indulásunkkor hiánygazdaságban éltünk, mára mindenből túlkínálat van, így egyre nehezebb eligazodni a sok kiadvány és kiadó között. Ezért is fogalmazódott meg az igény néhány évvel ezelőtt a vásárlóink részéről, hogy miért nem készítünk egy „harmatos” válogatást a piacon elérhető könyvekből.

Továbbá sokan kerestek meg - magánszemélyek, gyülekezetek - segítséget kérve kiadványaik értékesítésében, hiszen egyre nagyobb kérdés, hogy hogyan jut el a hír, az írott szó az olvasókhoz, hogy a kiadás elérje a célját, hasznosulhasson az üzenete. Korábban nem tudtunk ilyen helyzetekben segíteni, hiszen kiadóként csak a saját könyveinket gondoztuk, viszont a 12kosár online könyvesbolt erre már lehetőséget ad!

Ez elvezet a másik jelentősen megváltozott körülményhez, a vásárlási szokások megváltozásához. Kétségtelenül az internetes vásárlás felé halad az élet: nyitvatartási időktől függetlenül, gyorsan és kényelmesen szeretünk vásárolni, ráadásul kedvezményeket keresve. Ehhez pedig korszerű webáruház és fejlett logisztika, infrastruktúra kell. Ezt szeretné nyújtani a 12kosar.hu.

Miért 12 kosár az áruház neve?

Üzenni szeretnénk a névvel is. Halljuk, hogy van, aki így mondja: „Egy-két kosár”. De akinek a 12kosár „tizenkét kosarat” jelent, az valószínűleg ismeri a bibliai történetet: Jézus idejében egyszer nagyon sok ember megéhezett, és a tanítványok nem tudtak nekik enni adni. Jézus azonban bőségesen megelégítette őket, és még maradt is 12 kosárral. Mi is így tekintünk az általunk forgalmazott könyvekre. Nem árunak tartjuk őket, hanem szellemi tápláléknak, amely az Élethez elengedhetetlen, és Jézushoz kapcsol.

Miben más a 12kosár webáruház egy keresztény könyvesbolt webes kínálatához képest?

Abban, hogy a Harmat Kiadó működteti, így kiadóként nem törekszünk arra, hogy kínálatunkban minden lehetséges „keresztény” könyv elérhető legyen. Ehelyett olyan minőségi válogatást kínálunk a 12kosárban, ami közel áll hozzánk, jó szívvel tudjuk őket ajánlani, mert értéket találunk benne. Ha valaki egy kiadványt a 12kosár kínálatában megtalál, akkor tudhatja, hogy bár kiadónk szemléletével nem feltétlenül egyezik teljes mértékben, de ettől függetlenül jó lelkiismerettel tudjuk ajánlani vásárlóinknak - ráadásul kedvező áron és színvonalas kiszolgálással, gyors szállítással.

Tegyen egy próbát! Várjuk a magánszemélyeket és a viszonteladókat is szeretettel.

Herjeczki Kornél kiadóvezető